2025. 05.16., New Orleans, Louisiana
Mexico Street
Az utca kihalt és csendes. A kezem nyirkos, ahogyan J.J. kezébe simul, és minden porcikám remeg az idegességtől és a félelemtől. Kicsinek és védtelennek érzem magam, fegyver és autó nélkül. Alig merek körbenézni, félek attól, amivel szembesülnöm kell. Azt hittem, hogy már nem lehet rosszabb a helyzet, most mégis olyan érzésem van, mintha minden szörnyűség egyszerre zuhanna rám. Az elmúlt három hét minden egyes napján elképzeltem, mi lehet kint a környező utcákon, de erre, amit most látok, legmerészebb álmaimban sem mertem volna gondolni. Mintha évek óta nem jártam volna a kávézó falain kívül.
A szemem körbejárt a környéken, de alig fogtam fel a látottakat. Az utcákon mintha bomba robbant volna, mindenhol szétszóródott holmikat és emberi testrészeket láttam. A szag továbbra is elviselhetetlen volt. Hátrafordultam és a járdára hánytam. A tetemeket ellepő legyek olykor rászálltak a karomra és az arcomra, amitől undorodtam. A hullák nem mozogtak, de hogyan is mozoghattak volna? Az emberek arca felismerhetetlen volt, mindenhol erősen bomlott már a húsuk. Az autók szélvédőjén alvadt vért láttam, vastagon felkenődve, benne ujjak, tenyerek lenyomatát véltem felfedezni. A belek és belső szervek úgy hevertek a járdán vérbe fagyva, mintha csak eldobált üdítős flakonok lennének. A környező utcákban nagyjából 100-120 autót láttam, mindegyiknek nyitva volt minden ajtaja. Biciklik, motorok feküdtek a földön, körülöttük táskákkal, hátizsákokkal.
Nem mertem hozzáérni semmihez. Csak álltam egy helyben, földbe gyökerezett lábakkal. Az utcán nem volt egyetlen szabad felület sem, mindent beborított a szemét. Sehol egy lélek. Sem élők, sem fertőzöttek.
A kávézó melletti parkolóban, ahol máskor piáló kamaszok szoktak üldögélni, most egy halott lány feküdt. Fejbe lőtte magát. Nem ismertem személyesen, de láttam már párszor errefelé sétálni a barátaival. Vidám, népszerű, nagyszájú lány volt, tele tűzzel, és élettel. Körberajongták a fiúk, ahogyan lenge ruhácskáiban, nevetve ugratta őket. Most holtan feküdt, kabátba burkolózva, májusban. Biztosan félt, hogy megharapják, és magára kapott mindent, ami megvédheti a bőrét. Az arca mégis tele volt harapásnyomokkal. Vajon mekkora bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy maga ellen fordítsa azt a fegyvert, amit a saját biztonsága érdekében vett magához? Elképzelni sem tudtam. Csak néztem őt, miközben a könnyeim végigfolytak az arcomon.
J.J. az államnál fogva maga felé fordította az arcomat, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Figyelj, Grace. Meg kell találnunk mindent, amire szükségünk lehet, hogy eltűnjünk innen. Nagyon ügyesnek és gyorsnak kell lennünk. Ha valamiről úgy látod, hogy segíthet a meneküléshez, csak felkapod, és beteszed a táskádba, rendben? Én kerítek egy használható autót. - ezzel odament a halott lányhoz, kihámozta az ujjai közül a fegyvert, és a kezembe nyomta. - Ha valami közelít feléd, fuss el, Grace. Ha közel van hozzád, próbálj ügyesen célozni, rendben?
- Persze J.J., mindent megpróbálok. Úgy emlékszem, néhány házzal arrébb láttam egy telefonfülkét, megnézem, használható-e. Bár kötve hiszem.
- A legfontosabb a biztonság, ugye tudod? Míg ki nem derítjük, mit csináljunk, csak erre figyelünk, semmi másra. - azzal elszaladt a hátsó parkoló irányába.
Én csak álltam, és tanácstalanul néztem magam elé, kezemben a fegyverrel. Találomra odamentem egy táskához, és kicipzáraztam a tetejét. Belenéztem, és ismét felfordult a gyomrom, de már nem tudtam elfordulni, és lehánytam magam. Káromkodva fordítottam vissza a fejem a táskához, és szemügyre vettem a tápszeres dobozokat, cumisüveget, rugdalózókat és pelenkákat. Csak reménykedni tudtam abban, hogy sikerült elmenekülniük. A következő táskában találtam egy kevés pénzt, és néhány kést. Eltettem őket, és megnéztem a többi bőröndöt, és hátizsákot is.
Tudtam, hogy szorít az idő, így odafutottam a telefonfülkéhez, hogy ellenőrizni tudjam, van-e vonal, le lehet-e adni segélyhívást. A fülkéhez érve a csuklómba kellett harapnom, hogy ne kezdjek el sikítani. Egy 30 év körüli férfi maradványai feküdtek ott mindenhol szétszóródva. A karjain és a lábain szétnyílt a bőr a sok harapástól, és a mellkasa egy része is hiányzott, de a legfélelmetesebb a koponyájának látványa volt. A kezében még mindig egy rózsafüzért szorongatott. Mikor érte nyúltam, véletlenül hozzáértem a cipőmmel a bakancsához. A lábánál egy térkép feküdt, össze volt ragadva a rengeteg vértől. Lehajoltam, hogy felvegyem, de amint megfogtam, megmozdítottam a testet, amitől halálra rémültem, és visszasiettem a kávézóhoz. Vigyáztam, hogy az aszfalton lépkedve ne érjek hozzá semmihez, és ne csapjak túl nagy zajt. A fölsőmet továbbra is az orrom elé szorítottam, hogy ne érezzem a gyomorforgató szagot, ami a testekből áradt. Soha életemben nem fogom elfelejteni annak a férfinak a fejét.
Mikor a maradék táskákkal is végeztem, benéztem még néhány autóba, de ott túlságosan nehéz dolgokat találtam, amiket úgysem tudtam volna magammal vinni. Fegyver nem volt bennük, de konzerveket, és palackozott vizet sikerült felhalmoznom a kávézó ajtaja elé, mire J.J. visszajött.
- Találtál valami hasznosat?
- Csak konzerveket, vizet és pár darab kést. Nem tudom, mennyi hasznát vehetjük, de talán néhány napig kitartanak. A kések sem élesek, nem is tudom, minek hoztam el. Akkor jó ötletnek tűnt. Viszont találtam egy térképet, így meg tudjuk nézni, merre hagyhatjuk el a várost.
- Semmi baj, bármi jó lehet, majd meglátjuk. A térképet a zsebedbe tedd, azt nem hagyhatjuk el. Két utcával arrébb ott a Leon C Simon Dr, ott is rengeteg autó áll feltorlódva, de ha haza akarunk menni hozzátok, úgyis azon az úton kell haladnunk egészen az Alabama sarkáig. Talán lesz ott egy nagyobb terepjáró. Addig mindenképpen gyalogolnunk kell.
- És mi lesz, ha megtámadnak? Vagy megsérülünk?
-Grace, nem maradhatunk itt örökké, valamerre el kell indulnunk. Az lesz a legjobb, ha hazamegyünk hozzátok. Vagy van a Leon-nál jobb ötleted?
- Nincs J.J., csak halálosan félek.
- Ha azt hiszed, hogy én nem félek, tévedsz. De muszáj erősnek maradnunk. - mondta, majd rám kacsintott, és elmosolyodott. Három hete nem láttam senkit mosolyogni. Csak most döbbentem rá, hogy mennyire hiányzott.
Kézen fogott, és elindultunk a széthajigált holmik, a bűzlő, oszló holttestek, és a járdán heverő testrészek között a Leon irányába.
Olvasd el a történet előző részeit is itt:
1. rész Prológus
2. rész Véres éjszaka
3. rész Halálos út
4. rész Hogyan tovább?
Mexico Street
Az utca kihalt és csendes. A kezem nyirkos, ahogyan J.J. kezébe simul, és minden porcikám remeg az idegességtől és a félelemtől. Kicsinek és védtelennek érzem magam, fegyver és autó nélkül. Alig merek körbenézni, félek attól, amivel szembesülnöm kell. Azt hittem, hogy már nem lehet rosszabb a helyzet, most mégis olyan érzésem van, mintha minden szörnyűség egyszerre zuhanna rám. Az elmúlt három hét minden egyes napján elképzeltem, mi lehet kint a környező utcákon, de erre, amit most látok, legmerészebb álmaimban sem mertem volna gondolni. Mintha évek óta nem jártam volna a kávézó falain kívül.
A szemem körbejárt a környéken, de alig fogtam fel a látottakat. Az utcákon mintha bomba robbant volna, mindenhol szétszóródott holmikat és emberi testrészeket láttam. A szag továbbra is elviselhetetlen volt. Hátrafordultam és a járdára hánytam. A tetemeket ellepő legyek olykor rászálltak a karomra és az arcomra, amitől undorodtam. A hullák nem mozogtak, de hogyan is mozoghattak volna? Az emberek arca felismerhetetlen volt, mindenhol erősen bomlott már a húsuk. Az autók szélvédőjén alvadt vért láttam, vastagon felkenődve, benne ujjak, tenyerek lenyomatát véltem felfedezni. A belek és belső szervek úgy hevertek a járdán vérbe fagyva, mintha csak eldobált üdítős flakonok lennének. A környező utcákban nagyjából 100-120 autót láttam, mindegyiknek nyitva volt minden ajtaja. Biciklik, motorok feküdtek a földön, körülöttük táskákkal, hátizsákokkal.
Nem mertem hozzáérni semmihez. Csak álltam egy helyben, földbe gyökerezett lábakkal. Az utcán nem volt egyetlen szabad felület sem, mindent beborított a szemét. Sehol egy lélek. Sem élők, sem fertőzöttek.
A kávézó melletti parkolóban, ahol máskor piáló kamaszok szoktak üldögélni, most egy halott lány feküdt. Fejbe lőtte magát. Nem ismertem személyesen, de láttam már párszor errefelé sétálni a barátaival. Vidám, népszerű, nagyszájú lány volt, tele tűzzel, és élettel. Körberajongták a fiúk, ahogyan lenge ruhácskáiban, nevetve ugratta őket. Most holtan feküdt, kabátba burkolózva, májusban. Biztosan félt, hogy megharapják, és magára kapott mindent, ami megvédheti a bőrét. Az arca mégis tele volt harapásnyomokkal. Vajon mekkora bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy maga ellen fordítsa azt a fegyvert, amit a saját biztonsága érdekében vett magához? Elképzelni sem tudtam. Csak néztem őt, miközben a könnyeim végigfolytak az arcomon.
- Figyelj, Grace. Meg kell találnunk mindent, amire szükségünk lehet, hogy eltűnjünk innen. Nagyon ügyesnek és gyorsnak kell lennünk. Ha valamiről úgy látod, hogy segíthet a meneküléshez, csak felkapod, és beteszed a táskádba, rendben? Én kerítek egy használható autót. - ezzel odament a halott lányhoz, kihámozta az ujjai közül a fegyvert, és a kezembe nyomta. - Ha valami közelít feléd, fuss el, Grace. Ha közel van hozzád, próbálj ügyesen célozni, rendben?
- Persze J.J., mindent megpróbálok. Úgy emlékszem, néhány házzal arrébb láttam egy telefonfülkét, megnézem, használható-e. Bár kötve hiszem.
- A legfontosabb a biztonság, ugye tudod? Míg ki nem derítjük, mit csináljunk, csak erre figyelünk, semmi másra. - azzal elszaladt a hátsó parkoló irányába.
Én csak álltam, és tanácstalanul néztem magam elé, kezemben a fegyverrel. Találomra odamentem egy táskához, és kicipzáraztam a tetejét. Belenéztem, és ismét felfordult a gyomrom, de már nem tudtam elfordulni, és lehánytam magam. Káromkodva fordítottam vissza a fejem a táskához, és szemügyre vettem a tápszeres dobozokat, cumisüveget, rugdalózókat és pelenkákat. Csak reménykedni tudtam abban, hogy sikerült elmenekülniük. A következő táskában találtam egy kevés pénzt, és néhány kést. Eltettem őket, és megnéztem a többi bőröndöt, és hátizsákot is.
Tudtam, hogy szorít az idő, így odafutottam a telefonfülkéhez, hogy ellenőrizni tudjam, van-e vonal, le lehet-e adni segélyhívást. A fülkéhez érve a csuklómba kellett harapnom, hogy ne kezdjek el sikítani. Egy 30 év körüli férfi maradványai feküdtek ott mindenhol szétszóródva. A karjain és a lábain szétnyílt a bőr a sok harapástól, és a mellkasa egy része is hiányzott, de a legfélelmetesebb a koponyájának látványa volt. A kezében még mindig egy rózsafüzért szorongatott. Mikor érte nyúltam, véletlenül hozzáértem a cipőmmel a bakancsához. A lábánál egy térkép feküdt, össze volt ragadva a rengeteg vértől. Lehajoltam, hogy felvegyem, de amint megfogtam, megmozdítottam a testet, amitől halálra rémültem, és visszasiettem a kávézóhoz. Vigyáztam, hogy az aszfalton lépkedve ne érjek hozzá semmihez, és ne csapjak túl nagy zajt. A fölsőmet továbbra is az orrom elé szorítottam, hogy ne érezzem a gyomorforgató szagot, ami a testekből áradt. Soha életemben nem fogom elfelejteni annak a férfinak a fejét.
- Csak konzerveket, vizet és pár darab kést. Nem tudom, mennyi hasznát vehetjük, de talán néhány napig kitartanak. A kések sem élesek, nem is tudom, minek hoztam el. Akkor jó ötletnek tűnt. Viszont találtam egy térképet, így meg tudjuk nézni, merre hagyhatjuk el a várost.
- Semmi baj, bármi jó lehet, majd meglátjuk. A térképet a zsebedbe tedd, azt nem hagyhatjuk el. Két utcával arrébb ott a Leon C Simon Dr, ott is rengeteg autó áll feltorlódva, de ha haza akarunk menni hozzátok, úgyis azon az úton kell haladnunk egészen az Alabama sarkáig. Talán lesz ott egy nagyobb terepjáró. Addig mindenképpen gyalogolnunk kell.
- És mi lesz, ha megtámadnak? Vagy megsérülünk?
-Grace, nem maradhatunk itt örökké, valamerre el kell indulnunk. Az lesz a legjobb, ha hazamegyünk hozzátok. Vagy van a Leon-nál jobb ötleted?
- Nincs J.J., csak halálosan félek.
- Ha azt hiszed, hogy én nem félek, tévedsz. De muszáj erősnek maradnunk. - mondta, majd rám kacsintott, és elmosolyodott. Három hete nem láttam senkit mosolyogni. Csak most döbbentem rá, hogy mennyire hiányzott.
Kézen fogott, és elindultunk a széthajigált holmik, a bűzlő, oszló holttestek, és a járdán heverő testrészek között a Leon irányába.
Olvasd el a történet előző részeit is itt:
1. rész Prológus
2. rész Véres éjszaka
3. rész Halálos út
4. rész Hogyan tovább?